2014. február 24., hétfő

Megkésett paradicsomvetés és tavaszi kertállapotok

Életem első saját fogású paradicsommagjai
a még bontatlan zacskóban
Mérföldkőhöz érkezett a vidékikonyha blog kérem szépen. A mai nappal elvetettem (kábé egy hónapos csúszással) életem első saját fogású paradicsommagjait. A paradicsom, amiből a magok származnak eredetileg a Növényi Diverzitás központból érkezett tavaly, január vége felé. Gyönyörű paradicsomfák lettek belőle, két-három méter magasak voltak ősz végére, hatalmas, dús paradicsomfürtökkel. A magokat úgy gyűjtöttem be, hogy egy szép, érett paradicsomból kikapartam a magokat, három napig vízben áztattam őket, hogy leoldódjon a felületükről a csírázást gátló nyálkás réteg, majd egy papírtörlőre terítve kiszárítottam őket. Végül saját készítésű papírzacskókba kerültek, és a hűvös, szellős kamrában várták további sorsukat egészen a mai napig.

Nagyjából két hete tervezem, hogy elvetem őket, és nem tudnám megmondani, hogy miért csak ma került rá sor, de a lényeg, hogy végre megtörtént! :)



Saját komposzttal kevert bio virágföldbe szórtam a magocskákat, vékony réteg földet szórtam a tetejükre, és óvatosan meglocsolgattam őket.



Végül pedig az üvegházhatás, és párásítás végett leborítottam egy átlátszó nejlonzacskóval. Ettől a kis műanyag edény mikroklímája olyan lett, mint egy bolti palántázóedényé, viszont nem került semmibe. Aztán kimentem körülnézni, hogy mi a helyzet a kertben. Szívderítő részletekre lettem figyelmes!


Virágzik a primula, amit tavaly kora tavasszal az obiban vettem cserepes növényként, majd kiültettem a júdásfa tövébe.


Előbújt itt-ott néhány krókusz is, hogy derült mosolyt csaljon a gyanútlan arra járó arcára.


Őrült módon hajtanak a nárciszok is, élvezve a napfürdőt. Remélem idén virágot is hoznak majd, mert tavaly jórészt csak levelük volt a kései hideg miatt.


Ebből még a végén egy tulipán lesz, ha minden jól megy az időjárással.


Az ősszel a sziklakertbe ültetett mini árvácskák is szépen virágoznak, illetve ha jól látom már magot is fejlesztettek, hát nem gyönyörű? :)


Hamarosan lesz egy rakás ibolya is, az utóbbi néhány évben nagyon elszaporodtak a kertben. Muszáj volt erőt venni magamon, és néhol ritkítani is őket, mert elnyomták volna néhány dísznövényemet.


Ezekből a nárciszokból már biztosan lesz virág is, bár egyelőre nem látszik túl nagynak, de ne legyek telhetetlen, legalább van rajta bimbó. 


Ez egy mandulaág, amit már csak egy meleg fuvallat választ el a virágba borulástól! A mandulák az első fák a kertben, amik virágoznak. Szám szerint négy van belőlük, fiatalabbak és idősebbek vegyesen.


Ettől konkrétan leesett az állam. Ezt a bodzabokrunkon fényképeztem, és nem ez az egyetlen ilyen bimbókupac rajta. Még sosem láttam ilyet korábban, idén viszont megfigyeltem, hogy több növényen is azonnal megjelentek a bimbók is, ahogy kibújt egy kicsi rügy. Talán az enyhe télnek köszönhető? A kékszakállon is láttam miniatűr bimbócsoportokat.


A málnasövény tövében már nyújtózkodnak a tavaly benthagyott fokhagymák. 


Ez pedig a néhány nappal ezelőtt megmetszett málna egy kis reményteli rügyecskéje. Remélem sok fincsi málna lesz az idén, ez a kedvenc gyümölcsöm!


Jópár gyönyörű százszorszép is tarkítja a füvet.


Még sikerült lencsevégre kapni a már elnyílóban lévő hóvirágokat, de a háttérben már buzgón növekszenek a mocsári gólyahír egybefüggő, hatalmas telepei. 


Szépen virágzik a mogyoró is, ezt is kipipálom.


Aztán mire visszatértem a kerti fényképezésből, addigra a kis palántázóedényem tetejére borított zacskót belülről miniatűr vízpáracseppek milliói borították be. Nagyon szorítok a paradicsommagoknak, hogy szépen, egészségesen cseperedjenek, és az első magfogásom eredménye ne legyen hiábavaló.

Amíg várom, hogy előbukkanjanak a pici csírák, kitöltöm és visszaküldöm a Nödiknek a tavalyi évre küldött magminták értékelőlapjait, hogy idén újabbakat igényelhessek tőlük!

Nálatok hogy áll a vetemény? Tervezgettek? Esetleg már el is vetettetek néhány fagytűrő magocskát a földbe? :) Nyugodtan vethető már a petrezselyem, a retek, a sárgarépa, a vöröshagyma, a borsó. Ez utóbbit érdemes szakaszosan vetni, kb. két hetes intervallumonként több ágyásba, így nem egyszerre érik, hanem folyamatosan lát el bennünket friss terméssel. Sárgarépából ültethetünk rövid és hosszú tenyészidejűeket is. A rövid tenyészidejűeket friss fogyasztásra, a hosszúakat téli vermelésre érdemes ültetni, eszerint vessük a mennyiségeket is. A vöröshagymából ha van dughagymánk, akkor azokat tegyük el, ha nincs, akkor vethetünk magot is, ez esetben idén csak dughagymáink lesznek, amiket jövőre szüretelhetünk. Petrezselyemből én mindig vetek levélzöldet is, olyat, aminek csak a levelét lehet nyírni, és mindig újra hajt. Egy sor (kb. másfél méter hosszú) petrezselyem bőségesen ellát minket egész évben friss zölddel. Répából nálunk sosincs elég, és a tavalyi növénytársításból okulva idén felváltva ültetem a sárgarépát és a vöröshagymát. A retek nálunk sosem sikerül, mindig felfalják a hangyák, mielőtt kifejlődhetnének a szép, piros gumók. 

Egyéb, aktuális kerti munkákról én mindig a Gazigazító oldalán szoktam tájékozódni, hetekre le van bontva, hogy nagyjából milyen munkák aktuálisak, mit lehet szabadföldbe vetni, mit kell palántázni, előnevelni. 

Jó kertészkedést kívánok mindenkinek!

1 megjegyzés:

  1. Sajnálattal tapasztaltam, hogy idén február 18-án lezárult a magigénylés a Nödiktől. Én lemaradtam sajnos, remélem, ti sikerrel jártok! Vetőmagjaimat a BioCont vagy a Bio-Gazdabolt csávázatlan vetőmagkínálatából fogom kielégíteni.

    VálaszTörlés