2013. június 2., vasárnap

Egy majdnem-borsóleves és bioeszközök a kertben

Egy jó hete már folyamatosan érik be a borsó, ez az esős idő igazán jót tesz neki. Óriási hüvelyek vannak rajta, és olyan kövérek, hogy majd' szétrepednek. Kisebbik Fiam élvezettel pusztítja mióta megjelentek az első vastagabb fürtök. Ahogy nézegettem, már kezdett egy kisebb adagravaló összegyűlni, gondoltam összeszedjük és főzünk egy borsólevest belőle. Már a répák is vannak akkorák (egyik-másik), hogy bele lehet főzni őket a levesbe, legalább az egyelés is megvan.
Történt aztán, hogy csak nem akart gyűlni az a borsó a vödörben, mert ahogy bedobtam kettőt, egy mindig kivevődött.

A tettes!

Aztán ahogy elfogytak a kövérebb hüvelyek, és belenéztem a vödörbe, láttam, hogy ebből már nem lesz borsóleves. Így helyet foglaltunk a veteményben, és jóízűt falatoztunk belőle. Időnként felhúztunk mellé néhány szál répát is, csak az íze kedvéért. :)






Ha így megy tovább, nyersen fog elfogyasztódni a veteményes tartalma, amit azért annyira nem is bánok, a borsóleves meg jó lesz majd a fagyasztottból is. Időnként beérik néhány eper, az egyik cseresznyefán már feketéllik a sok gyümölcs, a másikon épp csak most kezd érni. Ez utóbbi jóval finomabb, a másik viszont már nagyon korán szedhető. Már napok óta piszkálja a fantáziámat egy cseresznyés pite, a jövő héten minden bizonnyal sort kerítek rá!

A csíkos szárnyú egyedek a cseresznyelegyek
A cseresznyefákra idén először függesztettem cseresznyelégy-színcsapdákat. Úgy tűnik elég jól beváltak. Jó sok légy ragadt rájuk, és egyelőre nem is találtam kukacos cseresznyéket. Merthogy a kukacok ugye annak köszönhetők, hogy amikor a cseresznye sárgulni kezd, a cseresznyelegyek rárepülnek, és beletojják a petéiket. Aztán abban fejlődik a kukac ahogy érik a gyümölcs.

Kipróbáltam a hernyóöveket is, amiket pedig a fák törzsére kell ragasztani. Ez tulajdonképpen egy kétoldalú ragasztó, ami nem szárad meg a levegőn. Ezek elvileg arra jók, hogy a fára felmászó hangyáknak útját állják, amik felhordanák a levéltetveket. Ahogy elnéztem, sok hangya is csapdába esett, de volt olyan, amelyiken rengeteg légy és levéltetű is volt. Most, hogy beteltek, lecserélem őket.

Ezt a szilvafán fotóztam

Az esős idő miatt dőzsölnek a levéltetvek a veteményben. A babok gyomlálása közben találtam néhány disznóparéjt, és úgy láttam, hogy a tetvek legalább annyira szeretik ezeket a növényeket, mint a babokat. Így pár szálat elszórva bent hagytam, hogy hátha inkább arra mennek, mint a babra. Nos, van a babon is jópár telep, de a paréjon meg annyi, hogy gyakorlatilag a teljes növényt beborítják. És nagy megelégedésemre megjelentek a katicák is. A paréjokról rendszeresen áthelyezem őket a babokra, dolgoznak is rendesen.

Bio-melós


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése